"Soha sem leszel megelégedve azzal, ami vagy ha el akarsz jutni oda, ami még nem vagy, mindig hozzáteszel valamit, mindig úton vagy, mindig feljebb lépsz, ne állj meg az úton, ne fordulj vissza és ne térj le róla!" - Szent Ágoston -
Örökbe fogadták a Niamine Dala és a Gakoua nevet viselő falvakat
TEOL/V.T. 2008. december 18. 19:01
Paks
Egy-egy afrikai falut fogadott örökbe a Planet Leasing Dombóvár KC és az Atomerőmű KSC Szekszárd. A két kosárlabda csapat csatlakozott a Budapest-Bamako Rally égisze alatt zajló Hungary for Africa adománygyűjtő akcióhoz.
Ezt csütörtökön Pakson, az atomerőmű látogatóközpontjában tartott sajtótájékoztatón jelentették be a csapatok, az akciót kezdeményező SPORTime Magazin illetve a Hungary for Africa vezetői. A Budapest-Bamako Rally jövő év januárjában negyedszer rajtol el, és a versenyzésen túl humanitárius célt is szolgál, mauritániai és mali falvak lakóin próbál segíteni. A karitatív akció nagykövete, Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász, aki elmondta, az autóversenyen nem vesz részt, de a gyűjtőakciót teljes mellszélességgel támogatja. A két kosárcsapat játékosai azt vállalták, hogy népszerűségüket felhasználva segítik a munkát, amely során nem pénzt, hanem tárgyi adományokat várnak. A program éppen ezért az „Ajándékgyűjtés, ahol az apróságoknak is súlya van” mottót kapta. A Planet Leasing Dombóvár KC a Niamine Dala, az Atomerőmű KSC a Gakoua nevű afrikai falut fogadta örökbe.
- automenedzser.hu -
Niamine Dala és Gakoua
Budapest-Bamako-rali: afrikai falvakat fogadtak örökbe a kosarasok - fotó
Szóljon hozzáUtolsó módosítás: 2008. december 18. 20:07
Tolna megyei kosárlabdacsapatok csatlakoztak csütörtökön a 2009-es Budapest-Bamako-rali jótékonysági akciójához, amellyel a résztvevők egy-egy afrikai (mauritániai és mali) falut segítenek majd.
Forrás: MTI
A Planet Leasing Dombóvár KC és az Atomerőmű KSC Szekszárd jelképesen örökbe fogadott egy-egy nyugat-afrikai falut (előbbi a Niamine Dala, utóbbi a Gakoua nevű települést), és a szurkolókat arra kérik, hogy adományokkal segítsék a meglehetősen nagy szegénységben élő ottani lakosokat.
A jótékonysági sivatagi autóstúra keretében nem pénzt gyűjtenek, hanem a gazdájuk számára feleslegessé vált élelmiszereket, gyógyszereket, ruhákat és más használati tárgyakat viszik el a nélkülözőknek.
A paksi atomerőmű látogatóközpontjában tartott sajtótájékoztatón jelen volt az adománygyűjtő akció nagykövete, Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász is, aki korábban azt ígérte, saját kezűleg adja majd át az adományokat a rászorulóknak Maliban és Mauritániában.
A rali, amelyhez Hungary for Africa néven kapcsolódik az adománygyűjtő akció, negyedszer rajtol el 2009 januárjában. Korábban a versenyző csapatok saját autóikon vitték az adományokat, amelyeket idén egy kamionnal szállítanak el. Gyülevészi Tibor, a segélyakció projektvezetője szerint eddig több mint egymillió euró értékben küldtek adományokat és nyolcvan falu talált örökbefogadóra.
Afrikai falvakat fogadtak örökbe Tolna megyei kosarasok
2008. december 19. 18:05
A rali, amelyhez Hungary for Africa néven kapcsolódik az adománygyűjtő akció, negyedszer rajtol el 2009 januárjában.